biankamunkas A világban, amiben élünk kirekesztenek, ha mások vagyunk. Tudom, sokan ezt gondolják, tapasztalják, de biztosan így van? Valamilyen szinten igen. Azt tapasztalom azonban, hogy inkább az egyén rekeszti ki saját magát, hogy aztán olyan emberekre, társaságra találjon, ahol becsülik.
Írnak arról sokan, mennyire nincs ez rendben; anyád megszült, felnevelt, apád adott pénzt ételre, ruhára, stb. Ez nem jelenti azt, hogy neked bármelyikükkel is napi szinten kéne beszélni, eseményeneken megjelenni, ha nincs kedved. Ha nincs kedved valamihez; bent, mélyen érzed, hogy neked ez most nem jó, akkor rendben van nemet mondani.
Egyre többen írnak arról is, hogy az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen nemet mondani, határokat húzni, ha kell teljesen eltávolodni másoktól. Magadért. Nem másért. Csak magadért. Itt az idő magadért cselekedni, nem nézni, hogy más mit szól, hogy él, mit gondol. Ez nem jelenti azt, hogy rossz ember vagy, önző vagy… Ez azt jelenti, hogy szereted magadat, figyelsz a szükségleteidre és azokat szem előtt tartva cselekszel.
Kezdetnek megteszi az is, hogy keresel az életedben biztos pontokat, helyeket, embereket, ahol bátran megélheted magad, vagy érzed, hogy lehetséges lenne. Az egész egy folyamat és megéri másként élni, megéri aprócska lépésenként haladni (főleg, ha nő vagy)… Mérlegelni és akár hatalmasat ugrani. Mindennek eljön a maga ideje. Amikor már nem fáj másként cselekedni, nem válaszolni, őszintén megnyilvánulni.
Csak az a lényeg, hogy önmagad lehess. Biztonságban. Szeretetben. Lépésről lépésre…
Áldás:
Bianka
